Blog

 

A részhez ajánlott zene (katt a dal címére): Passenger - Let her go
 

* Betti szemszöge * 

 

A taxi elindult, és elhúzódtam Harry-től. Hiába áztam el, és vacogtam az előbb mégis, mellette úgy éreztem, hogy lángol a testem. Az ő tekintete is csak úgy izzott, miközben végigsimított a vizes hajamon. Többször szólásra nyitottam a számat, de nem találta meg a hangom a kifele vezető utat. Végül remegő hangon megszólaltam.

 

- Ezt nem teheted -mondtam

- Mit? -nézett rám mosolyogva

- Nem rohanhatsz utánam, mi van ha valaki meglát? -kérdeztem

- Akkor láni fognak egy szerelmes férfit aki a szerelme után rohan -mosolygott

- Ez nem ilyen egyszerű -ráztam meg a fejem

- Ha túl bonyolítod akkor valóban nem -mondta

- Szóval túlbonyolítom? Harry csak hogy tudd, szakítottunk és neked barátnőd van! -fakadtam ki

- Ez igaz, de ezek felszínes tények -mondta

- Nem, ez a valóság. Harry ezt nem tudod semmibe venni. Nem csinálhatsz úgy mintha Taylor, a menedzsment és Ro...-elhallgattam hirtelen

- Igen? Fejezd be a mondatod -mondta

- És Ross. Ők is itt vannak, és az életeink részesei -fejeztem be motyogva

- Szóval Ross -mondta és kinézett meredten az ablakon

 

Istenem. Miért kellett őt is megemlítenem? Hiszen pontosan tudom, hogy nem jelentett nekem semmit a csókja. Nagyot sóhajtottam és az ölemben lévő kezemre néztem, ami még mindig össze voltak fűzve Harry kezével. A csöndet sofőr zavarta meg, aki a pirosnál megállva megkérdezte, hogy mi a pontos cím ahova megyünk. Zavartan pislogtam rá, és már mondtam volna a hotel címét, amikor Harry közbeszólt. 

 

- Vigyen kérem a Jégbárba -mondta, mire a sofőr biccentett, hogy tudja merre van

- Jégbár? -néztem rá

- Igen, ott minden jégből van. Nem jártál még ilyen helyen? -kérdezte

- Nem. De miért megyünk oda? -pislogtam

- Mert nem szeretném, hogy véget érjen az este. Még nem -nézett a szemembe

- Azt hittem, hogy megbántottalak -mondtam

- Dehogy - simított végig az arcomon - Csak rossz volt belegondolni, hogy valaki más foglalja el a legfontosabb helyet a szívedben.

- Nem hiszem el, hogy ezt mondom, de ugye tudod, hogy még mindig te vagy itt bent? -néztem azokba a mélyzöld szemeibe

- Nem hiszem, hogy elhiszed, de te is nekem -emelte a kezemet a szívére

- Mit csinálunk? -kérdeztem lehunyt szemmel

- Szerintem beszélgetünk -mondta és kihallottam a hangjából, hogy mosolyog

- Nem arra gondoltam, te lökött -löktem meg

- Naa...jó akkor nem tudom mit csinálunk -védekezett

- Arra gondoltam, hogy miért vagyunk külön? Mi romlott meg Harry? -faggattam

- Nem tudom -komorodott el

- Nem tudod? Akkor kinek kellene? Te hagytál el...-a végére elcsuklott a hangom

 

Utáltam, hogy ennyire gyenge vagyok, hogy ennyire szeretem őt. És utáltam, hogy nem vagyunk együtt. De amit igazán utáltam, hogy nem tudtam még mindig a miértjét. Utáltam, hogy élvezem a közelségét, az ölelését, az érintését, a csókjait, közben meg, nem kellene engednem neki. Komolyan, mi egyszerűen nem tudtunk szakítani normálisan. Valahogy mindig egymás közelébe keveredtünk, és a tűz újra fellobban közöttünk. Nagyot sóhajtottam mikor Harry kétségbeesett tekintetét éreztem magamon. A taxi időközben odaért a bárhoz, de még mindig esett, és ismét eláztunk, hiába futottunk fedett rész alá. Harry már húzott volna be, de megállítottam. Kérdőn pillantott rám

 

- Nem kéne oda bemennünk -mondtam

- Miért? -értetlenkedett

- Azért mert mindketten bőrig áztunk, és odabent meg jéghideg van -magyaráztam, de neki csak nem akart leesni - Harry ha vizesen bemegyünk, legközelebbi utunk a kórházba fog vezetni, egy alapos tüdőgyulladással

- Tényleg, erre nem gondoltam -túrt bele a hajába 

- Látom. Menjünk -indultam meg a szakadó esőben

- Várj, a hotel messze van innen -ért utol

- Az igen, de a lakásom nem -mondtam

 

Egy halk oh hagyta el a szájat, majd a zakóját levéve közelebb húzott magához, fölénk emelte a zakóját, és mondta, hogy öleljem át, így nem ázunk el jobban. Szerencsére a lakásom tényleg nem volt messze, és pár percnyi séta után odaértünk. Senki nem volt az utcákon hajnali 2 órakor, és az hogy esett az eső pláne elriasztotta az embereket. Az éjszaka csöndjét, csak a cipőm sarkának a kopogása törte meg, és a szuszogásunk. Jó ötlet volt átölelni Harry-t, mert jó párszor megbotlottam, és bizony szép hasast dobtam volna nélküle. Éreztem a hasán, hogy olyankor kuncog, de csak finoman megböktem, jelezve, hogy nem szép dolog kinevetni a másikat. A házhoz érve elővettem a kulcsaimat, és halkan beosontunk a lépcsőházba. Harry persze megbotlott a lábtörlőbe, és ha nem kapom el, egyenesen leborul a pincébe vezető lépcsőn. A falhoz hátráltam, hogy ne essünk le mindketten a lépcsőn. 

 

- Erős vagy -nevetett

- Te meg béna. Most adtad a szomszédaim tudtára, hogy megjöttünk -mondtam félig nevetve és félig mérgesen

- Te most lebénáztál? -támaszkodott meg a fejem mellett két oldalt

- Dehogy én...várj miket beszélek, igen lebénáztalak -kuncogtam

- És még kuncogsz is. Ez nem szép dolog -csóválta meg a fejét

- Most félnem kéne? -néztem fel rá

- Nem is tudom -hajolt közelebb

- Harry -motyogtam

- Shh...itt senki nem lát minket -simította kezét a derekamra

- De ezt...-kezdtem, de elhallgattam, ahogy egy rántással közelebb húzott magához és a testünk egymáshoz simult

 

Felemelte a fejemet lágyan, és ujjával az ajkam ívén simított végig. Légzési problémám régi ismerősként köszönt vissza. Szinte a szájába sóhajtottam vágyakozóan, ahogy ujjai a vizes hajamat szántották. Már majdnem megcsókolt mikor nyitódott a lépcsőház ajtaja és a szembe szomszédom jött be, a férjével. A fejem minden bizonnyal lángvörös lehetett mikor mosolyogva ránk néztek, majd egy jó estét után felmentek. Az elsőre felérve hallottam, ahogy a néni azt mondja, milyen szép is a szerelem. Fejemet Harry mellkasának döntöttem, és igyekeztem kicsire összemenni.

 

- Na, azért annyira nem volt gázos. Mibe fogadunk, hogy ők is csókolóztak a kapualjban -kacsintott rám Harry

- Perverz vagy, ők a szomszédaim -emeltem fel a fejem

- De attól még ők is csinálják -nevetett

- Csöndesebben, még felébreszted a házat -pisszegtem le

 

Végül nagy nehezen felértünk a lakáshoz, és ennyire tudtunk halkan beosontunk az ajtón. Felkapcsoltam villanyt az előszobában és levettem a vizes cipőmet. Harry ugyanígy tett, majd a zakóját szorongatva fordult felém. 

 

- A folyosó végen találod a fürdőszobát, ott leveheted a vizes ruhádat. Addig hozok szárazat -mondtam

- Rendben -bólintott

 

Bementem a szobába és gyorsan előtúrtam egy pólót magamnak, meg a tesóm ott lévő cuccaiból, egy melegítő nadrágot Harry-nek. A hajamat felfogtam egy hajgumival gyorsan, és a fürdőbe mentem. Harry-t a zuhany alatt találtam. Lepakoltam a ruhákat, és lemostam magamról a sminkemet, ami telejesen elmosódott. Mire Harry végzett, addigra én is kész voltam, és helyet cseréltünk a zuhany alatt. Bár nem mondom, hogy nem ölt meg a látványa de igyekeztem nem annyira kimutatni. 

 

 

* Harry szemszöge *

 

Amíg Betti lezuhanyzott, kimentem a nappaliba, immáron száraz ruhában. Leültem a kanapéra és hátradőlve hallgattam, ahogy zúg a víz. Ez volt az egyetlen zajforrás az egész lakásban. Lehunytam a szemem és eszembe jutott, milyen volt vele zuhanyozni. Ahogy apró kezeivel simított végig rajtam és közben nem mert rám nézni. Fogalma nem volt arról, hogy mennyire gyönyörű és csodálatos. Én marha pedig ezt a lányt engedtem el. Előre hajoltam és két kézzel a hajamba túrtam. Nem értettem még én magam se, hogy miért hallgattam rá, miért engedtem, hogy befolyásoljon. Csak Bettire kellett volna figyelnem, nem pedig rá, hiszen...nem is ismeri őt! Én pedig mégis hagytam befolyásolni magam és most pedig Betti szerelmét lassan elnyeri egy másik fiú. Istenem, pedig komolyan gondoltam, hogy egyszer azt a gyűrűt, eljegyzési gyűrűként húzom az ujjára. Gondolatmenetemből Betti zökkentett ki, ahogy megfogta a kezemet és elhúzta a hajamtól. Felnéztem rá, és megremegtem ahogy végigsimított a hajamon.

- Ne bántsd -mondta lágy hangon

- Én...-kezdtem, de elállt a szavam mikor felhúzott és a konyha felé terelt. Kérdőn néztem rá, mire leültetett a székre, és a szekrényhez lépett. 

- Mit csinálsz? -érdeklődtem

- Tejbegrízt. Nem tudom te hogy vagy, de én még mindig fázom és éhes is vagyok -magyarázta

- Az tényleg jól esne -mondtam

 

Felálltam, hogy segítsek neki, de visszaparancsolt a székre, mondván boldogul egyedül is. Sürgött-forgott a konyhában, én pedig így nyugodtan gyönyörködhettem benne. Vékony alakját, most egy bő melegítő és egy póló takarta, de így is tökéletes volt számomra. Amíg el nem készült nem sok szó hangzott el közöttünk, de nem is bántam. Vele még a csönd is élvezetes, hiszen a közelemben volt. 

 

- Megtennéd, hogy előveszel két tányért? -kérdezte fél óra elteltével

- Persze -felálltam és a szekrényre helyeztem a tányérokat. 

 

Elmosolyodtam, ahogy néztem, amint a tányérba rakja az adagokat és fahéjjal illetve kakaóval a kezében felém fordult.

 

- Mit kérsz rá? - kérdezte

- Fahéjat -böktem a zacskóra

- Hm nyami -mondta és mindkét tányérra rakott

- Köszi -mondtam mikor átnyújtotta

- Gyere -mondta és elindult a nappali másik felébe

 

Nem értettem hova megy, de mikor egy kis párkányt pillantottam meg a hatalmas ablak előtt megértettem. Felmászott rá, törökülésben helyet foglalt, majd megpaskolta az üres részt jelezve, hogy üljek le. Hozzá hasonlóan ültem le és eszegetni kezdtük a kellemesen meleg grízt. Kinéztem az ablakon és gyönyörű kilátás tárult elém. Rá lehetett látni a sötétbe burkolózó Londonra. 

 

- Szép a kilátás -mondtam

- Igen, imádok itt ülve nézelődni -mondta és letette a tányérját a közelben lévő kis asztalra

 

Felé pillantottam és láttam, hogy dideregve húzza fel a lábát ahogy kifele nézelődik. Hirtelen ötlettől vezerelve mentem be a szobájába és egy takaróval a kezemben tértem vissza. Felültem az előbbi helyemre és áthúztam az ölembe. Féltem tőle, hogy elhúzódik, de nem tette. Engedte, hogy átemeljem és betakargassam. El se tudom mondani mennyire jó érzés volt, összebújva lenni vele. Teste az enyémhez simult, és ahogy én láttam elveszett az ölelésemben. Fejét a mellkasomra hajtotta és igyekezett engem is betakargatni. Elmosolyodtam, és megfogtam a kezét, a számhoz emeltem és egy apró csókot adtam neki rá. 

 

- Most is csak te fázol -mondtam 

- Pedig most mind a ketten eláztunk -mondta

- Érdekes, hogy mindig újraéljük a múltbéli történéseket, ha megromlik közöttünk valami -húztam közelebb magamhoz

- Csak tudnám miért -tűnődött 

- Talán a sors így akar minket arra emlékeztetni, hogy milyen jó is volt akkor -mondtam a kezét simogatva

- Ez inkább kínzás jelenleg -húzta ki a kezét az enyémből, mire fájdalmasan felsóhajtottam

- Elzárkózol tőlem? -kérdeztem elhaló hangon

- Össze vagyok zavarodva -motyogta

- Nagyon elszúrtam igaz? -karoltam át törékeny testét és a fejemet a nyakához fúrtam

- Igen...vagyis nem tudom -döntötte a fejét az enyémhez - Az a baj, hogy akárkivel voltam, mindig egy angyali pofi, gyönyörű zöld szempár és édesen kusza göndör haj volt előttem. Pedig tudtam, hogy nem lenne szabad 

- Ne mond ezt -suttogtam

- Az igazság fáj. Erre már rájöttem, mikor igazán ráébredtem arra, hogy nem vagy velem. Addig fel se fogtam, hogy tényleg elveszítettelek. Azt mondogattam magamban, hogy tovább kell lépnem.....de nem ment. És most....-éreztem ahogy megremeg a karomban 

- És most? -kérdeztem olyan rekedt és mély hangon, hogy szinte magamra se ismertem

- És most újra érezlek. Érzem az ölelésed, a közelséged, az érintésed és...a csókodat. Ez pedig felőröl -mondta elhaló hangon és a kezemet erősebben szorította

- Felőröl? Ennyire nem akarod? Ennyire....rossz? -kérdeztem, de féltem a válaszától

 

Kicsit eltolt magától én pedig dermedten vártam, hogy mit fog mondani. A szívem azonnal őrült dobogásba kezdett, ahogy puha kezével végigsimított az arcomon gyengéden. Közben az arcomat nézte, ahogy reagálok az érintésére, ahogy a tenyerébe simítom az arcomat.

 

- Hogy gondolhatod, hogy rossz? Ha ez rossz, akkor soha nem akarom a jót. Bármennyire is tudom, hogy ez az érzés még fájdalmat fog okozni, nem tudom nem élvezni. Hát tényleg nem érzed, hogy szeretlek? -nézett a szemembe, nekem pedig megszűnt a világ létezni. Azt mondta, hogy szeret.

- Én nem tudom, nem mertem abban reménykedni, hogy még szeretsz. Hiszen annyira hülye voltam és nem egy fiú szeretné elnyerni a szerelmed, akik jobban megérdemlik, mint én. De tudnod kell, hogy szeretlek és az elmúlt hónapok során rájöttem arra, hogy nem is vagyok képes arra, hogy mást szeressek. -magyaráztam és csak reméltem, hogy érthető valamelyest

- Annyira irreális ez az egész. Miért Harry? Miért tetted akkor azt? -kérdezte és a hangjából kiéreztem a fájdalmat, szomorúságot

- Hallgattam valakire akire nem kellett volna, aki...-kezdtem, de a telefonom csörgése félbeszakított

 

Elővettem, és láttam, hogy Louis hív. 

 

- Louis az -néztem fel rá

- Vedd fel, lehet történt valami -mondta

 

Bólintottam és ahogy megnyomtam a gombot Louis hadarni kezdett lihegve

 

- Harry de jó, hogy felvetted! Baj van, Danielle és Liam...-mondta

- Mi történt velük Louis? -kérdeztem ijedten

- Azt hiszem szakítottak -mondta

- Mi? Mi az hogy azt hiszed? -hebegtem

- Nem tudjuk mi történt pontosan. Miután elmentetek megjelent Sophia és folyamatosan flörtölt Liam-el. Danielle kérte Liam-et, hogy küldje el Sophia-t és ebből lett a vita. Danielle pedig úgy ment el, hogy azt vágta Liam fejéhez, hogy amíg nem tud dönteni Sophia és közötte, addig felejtse el, hogy bármi is van közöttük -magyarázta

- Istenem ez nem lehet. Liam hol van? -kérdeztem

- Zayn és Lauren hazavitte, vele maradnak éjszakára. De Danielle nem tudom merre van -mondta

- Rendben, megyünk keresni őt. Ha megtaláljátok hívjatok, ha mi akkor mi hívunk -mondtam

- Jól van, szia -tette le

 

Meredten bámultam a telefonomra és nem akartam elhinni, hogy ez történt. Miért pont velük!?

 

- Harry mi történt? -kérdezte Betti idegesen

- Liam és Danielle szakítottak. Meg kell keresnünk Danielle-t -foglaltam össze tömören

- Jézusom, de ez hogy történt? -kerekedtek el a szemei

- Majd út közben elmondom, de siessünk. Senki nem tudja hol van Danielle -mondtam

- Rendben, istenem csak ne legyen baja -remegett a hangja

 

Megállítottam, és magamhoz öleltem szorosan nyugatásként.

 

- Ne aggódj, Danielle tud vigyázni magára és nem lesz baja -pusziltam meg a fejét

- Remélem -bújt hozzám

- Gyere kicsim, keressük meg -emeltem fel a fejét, majd mikor megláttam a meglepett tekinteté, rájöttem mi csúszott ki a számon - Ne haragudj én nem arartam...-hebegtem

- Nem baj -mosolyodott el és lábujjhegyre állva egy apró puszit adott a számra, amitől megint teljesen leblokkoltam - Nem baj, mert már úgyis minden kusza és zavaros -mondta 

 

Megráztam magamat és követtem őt, hogy felöltözzünk, és közben arra gondoltam, hogy milyen igaza van. Minden teljesen összekuszálódott és fájó szívvel gondoltam azokra az időkre, amikor minden rendben volt, és csak reméltem, hogy megélünk még olyan pillanatokat újra.